Napsütötte kaliforniai nap volt 1981 nyarán, mikor Kathleen kis híján kitörte egy ötéves kisfiú nyakát. Egyszerű kerti grillezésnek indult, Kathleen pedig a medence szélén játszott, mikor úgy döntött, hogy ideje beleugrani. Éppen egy kisfiún landolt, aki abban a pillanatban eszméletlenül merült a víz alá.

Az emberek sikítoztak, egy férfi pedig a fiú után vetette magát és kihúzta őt a partra. Kathleen rémülten mászott ki a medencéből és apukája biztonságot jelentő karjai felé futott, ám amint odaért, apja mindkét vállánál fogva megragadta és véget nem érően szidni kezdte, saját démonjait - a szégyent, a félelmet, a bírálattól való rettegést - ültetve kislányába.

Ahogy már talán kiderült, Kathleen ugyancsak mindössze öt éves volt, szerencsétlen körülmények ártatlan áldozata.  Attól kezdve azonban állandóan úgy érezte, hogy ha elengedné magát, akkor biztosan ismét valami rossz dolog történne. Így hát mind magánéletében, mind karrierjében folyamatosan küszködött, valahányszor pedig olyan helyzetbe került, mely ezt az emléket idézte fel benne, fizikai rosszullét gyötörte.

A fiúnak végül nem lett komoly baja, Kathleen azonban egész életében nem tudott szabadulni a nyakát szorongató érzéstől. Noha sikeres vezető lett a kiskereskedelmi szektorban, a szégyen és a bűntudat, melyet apja szavai égettek belé, továbbra is gátolták önmaga és kreativitása kibontakoztatásában.

Hogyan lehet a régmúlt ilyen traumáit, a körülmények szerencsétlen együttállásának fájó emlékeit feldolgozni? Hogyan gyógyíthatók be azok a sebek, melyek a boldogság és az öröm megélésének útjában állnak?

Mikor co-creative coaching technikát alkalmazunk, valójában apró csodákat teremtünk. Olyan hiedelmeket változtatunk meg, melyek úgy tűnnek, mintha örökre bevésődtek volna. Mert igenis lehetséges, hogy teljes mértékben megszabaduljunk mindattól, melyet már tíz, húsz vagy akár ötven éve cipeltünk magunkkal. Mindössze néhány ülés alatt feloldhatók azok az érzelmi sérülésből adódó gátak, melyek a gyermekkori traumákon való békés túllépést akadályozzák.

És amikor megtesszük, azonnal érezzük a változást. A dolgok új megvilágításba kerülnek, máshogy szemléljük a világot és ettől viselkedésünk is megváltozik. Az új nézőpont pedig új inspirációkhoz vezet. Személyiségünk egy másik oldalának előhívása új valóságot, és új kilátásokat teremt a fejlődésre.

Kathleen ma már nem visel magán semmilyen sérülést, sikerrel tette túl magát azon a szörnyű napon és szabadult fel érzelmi traumája alól, mely addig szinte állandóan fojtogatta. Néhány nappal utolsó ülésünk után fel is tettem neki szokásos kérdésemet: mi változott?

Száját mosolyra húzva válaszolt: „Az a szörnyű, szorítás a nyakam körül, az a megmagyarázhatatlan rossz érzés, amiről már azt hittem, hogy a részem: elmúlt. Tegnap a tárgyalóban is azt éreztem, hogy végre szabadon lélegezhetek, szárnyalhatok, játszhatok, és erősebb vagyok, mint valaha.”

Most rajtad a sor. Te mitől nem tudsz szabadulni? Téged milyen emlék fojtogat?

Min változtassunk együtt?

Name *
Name