„Ne hazudj nekem! Tudom, hogy zálogba adtad a gyémánt fülbevalókat, amiket anyádtól kaptál! Persze erre sem lett volna szükség, de te csak úgy szórod a pénzt! Alig van bevételünk és most még apádtól is kölcsön akarsz kérni? A VILÁG ÖSSZES PÉNZÉT ELKÖLTÖD, ELÉG LEGYEN AZ ISTEN SZERELMÉRE!”

Üdvözlet gyermekkorom egy ismerős, otthoni jelenetében. Képzelj csak magad elé egy csöndes, tizenkét éves, pizsamás kisgyereket, aki fülét szorosan a konyhaajtóhoz tapasztva hallgatja, amint apja az édesanyját szidja.

 Az egyetlen különbség, hogy ezúttal én, az egykori kisfiú egy transz utazáson vagyok és mostani önmagamként ott állok felnőttként a 12 éves énem mellett. Igazából azt gondoltam, hogy ezen a zajos emléken már nem egyszer túltettem magam.

Felnőttkorom kezdetén kezdtem megfejteni, hogy a pénzügyi tervezés és a szüleim közti együttműködés hiánya hogyan károsították a pénzhez való viszonyomat. Keményen kellett dolgoznom azért, hogy megfelelő pénzügyi tervezésre legyek képes és a karrierem első 20 évében nem is tudtam igazán pénzt félretenni.

Később a terápiámban megértettem, hogy ezek a harcok legtöbbször valójában többről szóltak a puszta pénznél: a szeretet és gondoskodás hiányáról. Ebben az időben ugyanis apám már ki akart lépni a házasságból és a veszekedések szabályos rendszerességgel követték egymást.

Így most a fiatal énem mellett állva ezt a kérdést teszem fel magamnak: „Miért vagyok itt? Ezt már kiveséztük. Nincs itt semmi tanulnivaló. Lépjünk tovább.”

Aztán felismertem, hogy korábbi elmélkedéseim a szüleim és a pénz viszonyáról mindig tudatos állapotban történtek. Tehát a jelenetből való továbblépés helyett az újra-átélés mellett döntök és egykori önmagammá válok. A vállaim előrebuknak, összegörnyedek. A fejem zúg és a gyomrom megtelik félelemmel. Hirtelen a hiány mély és összetéveszthetetlen érzése lesz úrrá rajtam.

Egy gondolat hatol át a fájdalmon: a szüleim sosem a bőségen keresztül szemlélték a világot. Sosem voltak hálásak vagy elégedettek azzal a gazdagsággal, aminek valójában a birtokában voltak: remek munka, csodás gyerekek, egy gyönyörű öreg villa a Budai-hegyekben – de ők a hiány és a szűkösség fogságában ragadtak, folyamatosan arra koncentrálva, hogy mijük nincs meg.

Kézen fogom hát a 12 éves önmagam, hogy együtt kinyissuk a bezárt konyhaajtót és most először belépjünk rajta. Félbeszakítom a veszekedést és megkérem meglepett szüleimet, hogy üljenek le velünk a konyhaasztalhoz.

Elmagyarázom nekik a célomat, hogy mit tanultam a hiány-alapú szemléletről és annak rám gyakorolt hatásáról. Elmondom, hogy még most is - a világ legszerencsésebb embereként, egy gyönyörű feleséggel és egy még gyönyörűbb, egészséges, 2 hónapos kislánnyal, akikkel épp a San Francisco-ba történő visszaköltözésem tervezem - erőfeszítésembe kerül, hogy hálás és elégedett legyek, nem adva helyt a hiány okozta félelemnek a kinti megélhetésünkkel kapcsolatban.

Megkérem a szüleimet, hogy fogjuk meg egymás kezét az asztal körül és közösen meditálva éljük át a hálát és a bőséget. Megköszönöm nekik az erőfeszítést, ők pedig megköszönik nekem, hogy segítettem nekik megérteni mindezt. A 12 éves önmagam immár nyugodt és megkérdezi, hogy visszamehet-e a szobájába aludni.

Mindez három hete történt.

Előző este, ahogy barátaimnak meséltem el mindezt egy jó üveg magyar bor mellett, egyszer csak belém nyilallt a felismerés: azóta sem volt egyetlen aggasztó gondolatom vagy hiánnyal kapcsolatos érzésem se. Kissé ironikus, hiszen mindig én figyelmeztetem a klienseimet, hogy ne felejtsék el megfigyelni a gondolkozásukban vagy az érzéseikben beálló változásokat, mert különben talán elszalasztják őket. Úgy tűnik nem ártana megfogadni a saját tanácsaimat.

Nos, így működik a tudatalatti. A régi félelmek és akadályok elhagyása olyan természetességgel történhet, hogy el is felejtjük milyen hosszú ideig – akár 30 évig - cipeltük őket. Ráadásul ez az utazás jó emlékeztető volt nekem arra is, hogy egy probléma puszta elméleti megértése, illetve a hozzá kapcsolódó érzések gyakorlati megélése között mekkora különbség van. És számomra ez lehet éppen akkora, mint a szűkösség és a bőség világában való létezés közti különbség.          

Name *
Name