„A férjem vagy megbolondul, vagy elválik tőlem vagy mindkettő. És hogy őszinte legyek, meg tudom érteni. Megállás nélkül vegzálom. Egyszerűen elviselhetetlen vagyok, de tényleg.

“De tudod mit? Én már csak ilyen vagyok. Felteszem épp elég nagy baj, de ez van. A férjemnek sincs más választása: vagy megszokik, vagy megszökik.” – magyarázza Jackie, szomorú félmosollyal az arcán.

Nem, ez nem az egyik ülésemen lezajlott beszélgetés. Képzelj inkább magad elé, amint a fejemet egy képzeletbeli falba verem, miközben a barátomat hallgatom. Jackie nem gondolja, hogy bármilyen problémája lenne, így hát miért jönne el egy ülésre?

Egészen pontosan fogalmazva: nem hiszi, hogy volna megoldás egy nem létező problémára. Hisz „ő már csak ilyen.

Na de épp itt van a kutya elásva: nincs olyan, hogy „én” vagy „ő” „már csak ilyen”.

Sosem állunk meg a fejlődésben.  Valójában csak az egónk az, ami fél a változástól, ezért akarja folyton elhitetni velünk, hogy már kialakultunk, személyiségünk pedig állandó és megváltoztathatatlan.

Ám ha jobban meggondoljuk: néhány évvel ezelőtt is teljesen más emberek voltunk. Ha elfogadnánk, hogy „mi már csak ilyenek vagyunk”, akkor az egyben azt is jelentené, hogy ebben az állandó állapotban születtünk és így is leszünk majd eltemetve, változatlanul, dacára minden megszerzett élettapasztalatnak.

Azt hiszem, jól tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz.

A fejlődés állandósága mellett fontos azt is tudni, hogy mindannyian különböző személyiség-részekkel rendelkezünk.   

Ez teszi lehetővé, hogy másik személyiség-részünket vegyük elő, amikor a főnökünket hallgatjuk egy közelgő határidőről szónokolni, amikor gyermekeinket tanítjuk a helyes viselkedésre, amikor párunkat akarjuk ágyba csábítani, amikor hangosan ugratjuk egymást a haverjainkkal egy bárban vagy amikor édesanyánkat tájékoztatjuk unokája legújabb sikereiről. Mindegyik helyzetben, kontextustól függően más és más személyiségünk lép előtérbe és teszi a dolgát.

Jackie esetében azonban Ítélője (aki az ő belső kritikusa) olyan erős, hogy minden helyzetben átveszi a hatalmat, függetlenül attól, hogy rá volna-e szükség akkor és ott avagy sem, kritizálva a szegény férjet vagy bárki mást, aki az útjába áll. Így hát ha Jackie szeretne megbékélni az Ítélőjével, akkor előbb fel kell ismernie, hogy ez az ő saját hangja. Egy hang, amely valójában csak egy a benne élő sok-sok hang közül.

Aggodalomra viszont semmi ok, nem kell, hogy Jackie örökre „ilyen legyen”.

Jackie is tökéletes gyermeknek született és gond nélkül folytathatja életét anélkül, hogy megadja magát a konstans vegzálás rossz szokásának. Egyszerűen csak meg kell szólítania az Ítélőt és kideríteni, hogy mikor és miért látta úgy, hogy a vegzálás szokásának kialakításával segíteni tudja Jackie-t? Boldogságának kulcsa ebben a válaszban rejlik, ahogy azok a titkos energiák is, melyek végre hozzásegíthetik őt, hogy azzá váljon, akivé válhat.

Szorítsunk Jackiért, hogy a válás, mely egyszerűen elkerülhető lenne, ne következzen be. Kérlek, egyúttal pedig továbbítsd ezt az üzenetet ha van olyan barátod aki hasonló helyzetben van, elzárkózva a teljes, boldog élettőlaz „én már csak ilyen vagyok” téves felkiáltással.  

Iratkozz fel az Éber Élet Jegyzetekre! 

Name *
Name