Jaj ne… komolyan vissza kell mennünk egészen a gyerekkoromig, hogy ezt rendbe tegyük? Nem lehetne valahogy másképp?”

Gyakran hallok ilyen és ehhez hasonló mondatokat, ami most sincs másképp, mikor egy vezérigazgató hölgy kliensemmel ülök le, hogy megfelelő vezetői célokat állítsunk fel számára. Úgy érzi, hogy jóval többet hozhatna ki csapatából, így az ezt a célt meghiúsító akadályokat keressük, melyekről hamar ki is derül, hogy bizony mind gyermekkorában gyökereznek.

A korai negatív programozás - nem meglepő módon - életünk meglehetősen korai szakaszára vezethető vissza.  De miért? Hogyan lehetséges, hogy egyes üzenetek ilyen hosszan, ennyire sokáig határozzák meg életünket, sokszor évtizedeken keresztül?

Mikor a gyerekkorunkra emlékezünk, jellemzően úgy gondolunk magunkra, mint jelenlegi önmagunk kicsinyített másaira. Ám ez rengeteg szempontból nem állja meg a helyét. Az egyik legfontosabb különbség, hogy 2 és 7 éves korunk között transzállapotban vagyunk - és itt valódi transzról beszélek. Ennek megfelelően az agyunk más frekvencián is működik (théta majd alfa), hogy aztán később átálljon a ma is használt frekvenciára (béta). Ez pedig egy hipnotikus állapotot jelent számunkra, amiben a szüleink nap, mint nap megpróbálnak hipnotizálni minket, hogy úgy viselkedjünk, ahogy ők helyesnek érzik és abban higgyünk, amit ők akarnak.

Hétéves korunkra már tudjuk, kik vagyunk és az hogy milyen az élet. Akár egy szivacs, úgy szívjuk magunkba a tudást ezekben a transz években – evolúciósan nézve ez a legfőbb oka a megváltozott tudatállapotnak. Mindez azonban azt is jelenti, hogy olyan dolgokat is felveszünk, melyek nem segítenek – ugyanakkor segítik a szüleinket abban, hogy irányítsanak minket. Negatív hiedelmeket, olyanokat, mint „a gyerekeknek hallgass a neve” vagy „inkább hálásnak kellene lenned a büntetésért, mert ez csakis a te javadat szolgálja”. Vagy „ez nem a te dolgod, a gyerekeknek nincs ebbe beleszólásuk” – ahogy kliensem esetében is.

Emellett persze mind kihoztuk a maximumot a gyerekkorunkból. Megtanultuk elrejteni az érzéseinket, súlyos páncélok mögé bújtunk, ha kellett, hogy megvédjük magunkat, és túléltük. Gratulálok hozzá – és itt nem viccelek. Itt vagy. Túlélted. Jó életed van és ezt most azért olvasod, mert egy igazán nagyszerű életet szeretnél.

Így most, 20-30-40 évvel később le kell tenned a régi páncélod és el kell kezdened sebezhetővé válni, ha valódi kapcsolatokat szeretnél kialakítani másokkal. Mert bizony ez a kulcs a hosszú és boldog élethez.

Ideje hát megtörni a szülői hipnózist. Az igazi szabadság ott kezdődik, amikor végre vállaljuk a felelősséget és elkezdünk élni. Ideje minden értelemben felnőni.

Kliensem is most megtanulja, hogy korábbi hiedelmével ellentétben igenis van beleszólása saját életébe. És amikor tanulásról beszélünk, nem a tudatos szintet vagy béta frekvenciát értjük rajta. Üléseinken ugyanis ugyanazokat a gyermekkori kreatív kapacitásainkat használjuk, amiket egykor, hogy felülírjuk a negatív hiedelmeket.

Az ülések után kliensem is másképp kezdett viselkedni cégénél: elkezdett jelen lenni a pillanatban, megengedni magának a sebezhetőséget és döntéseket hozni. A csapata pedig pontosan olyan teljesítménnyel reagált minderre, melynek ígérete már korábban is a levegőben volt.

Ha olyan érzésed van, hogy valami saját magadban korlátozza a személyes fejlődésed vagy a céged növekedését, akkor itt az ideje, hogy küldj egy üzenetet.

Name *
Name