„Mikor énekelsz, csak vesd meg erősen a lábad és engedd, hogy átjárjon a szabadság bizsergető érzése. Add át magad az élvezetnek! Ez egy buli!” – ez a kliensem, Vivien belső énekesnőjének hangja, akivel az ülésünkön kapcsolatba léptünk. Vivien egy gyönyörű filigrán nő, belső énekese pedig egy nagy fekete nő, Betty, aki pont olyan, mint amilyennek a filmek alapján elképzelnénk. Vivienhez intézett monológját így folytatja: „Hisz azoknak énekelsz, akiket szeretsz. Nincs ebben semmi bonyolult… tiszta élvezet!”

A kliensem ugyanis lámpalázas. Valahányszor egy főnél nagyobb csoportnak kezdene el énekelni, bénító félelem lesz úrrá rajta, a teste megfeszül, amitől a hangja eltorzul, ő pedig innentől csak a szégyenre tud gondolni, hogy már megint elrontotta. Végül a hangja is elcsuklik. Ebben aztán fikarcnyi élvezet sincs!

Ezért is nem lett énekes. Szeretett volna, de sosem lehetett ez a rendes foglalkozása. Most egy virágzó coaching praxisa van, de jóval többet énekelne, ha tehetné. A célja: „Úgy akarok kiállni a közönség elé, hogy szemernyi kétségem se legyen, hogy menni fog!”

Így hát ezt célozzuk meg illetve azokat a testi érzéseket, melyek akadályozzák célja elérésében. Egyszerre nehéz, táguló űrt kezd el érezni a gyomrában, mely úgy tárul fel, mint egy nagy kapu. Aztán egy távoli emlékben találja magát: a 15 éves önmagát látja, amint önfeledten énekel a fürdőszobában, mikor édesanyja váratlanul benyit. Egy ideig csak hallgatja, majd elégedetten így szól: „Nagyon jó. Többé nem is kell dolgoznom.”

Vivien hirtelen magán érzi anyja nyomasztó pillantását és ettől egyszerre minden megváltozik körülötte. Már nem érzi azt a felszabadultságot, mint korábban. „Érte akartam csinálni. Azt akartam, hogy neki jó legyen. Meg akartam menteni. Rettenetes szegénységből jöttünk és ő bennem látta a kiutat.”       

A súlytalan öröm és az őszinte élvezet ezzel odalett. Így már minden sokkal nehezebb volt. Az a nyomás… a nyomás, hogy tökéletes legyen… a nyomás, hogy ő legyen kettejük kenyérkeresője.

Ez a kétségbeesés egy nehéz élet egyenes következménye volt: édesanyja tehetetlennek érezte magát és abban bízott, hogy lánya majd megmenti őket. Észrevette a benne rejlő lehetőséget, ám így erre a lehetőségre azonnal rányomta bélyegét a bizonytalanság és a kétségbeesés, Vivien karrierje pedig már azelőtt véget ért, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna.     

Az ülésünkön megszabadítjuk a kis Vivient ettől az emléktől és megkérjük Bettyt, hogy innentől gondoskodjon róla - ő pedig a legnagyobb örömmel meg is adja neki azt a feltétel nélküli szeretetet és támogatást, amire szüksége van. Ezáltal a gyakorlatban segítek Viviennek, hogy a jövőben másképp lépjen színpadra: másképp gondolkozzon, és így másképp legyen jelen. Kétségbeesés és bizonytalanság helyett szabadság és magabiztos irányítás. Ez az út a sérült kisgyermektől egészen a belső énekesnőig.

És a mindenit, Betty tényleg egy igazi jelenség. Olyan belső hozzáállása, ezáltal pedig külső kisugárzása van a színpadon, hogy nem lehet neki ellenállni. Egyszerűen magával ragadja a közönséget, rabul ejti a figyelmüket. Minden szem csak rá szegeződik.

A múlt után aztán egyenesen a jövőbe látogatunk. A tudatalattival való munka legjobb része, hogy könnyedén kipróbálhatjuk mennyi mindent érhetünk el a jövőben. Vivien most például a színpadon áll és énekel. „Végre képes vagyok teljesen kontrolálni a hangom Betty hozzáállásának segítségével. Ki gondolta volna, hogy ott lakik bennem?” Vivien nagyszerűen érzi magát, teljesen felszabadult. Micsoda nő lett! És ott van benne az a valami, amitől nem tudsz nem odafigyelni rá.

Ez egy remek első lépés volt, két hét múlva pedig a következő ülésünkön azt is megtudom, hogyan állt helyt Betty a valódi színpadon.

Érdekel mi volt Betty búcsúüzenete Vivien számára az ülésünk végén:

„Soha ne félj ragyogni!!” 

Irj nekem üzenetet vagy iratkozz fel a heti Éber Élet Jegyzetekre:

Name *
Name

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el ezeket a bejegyzéseket is: 

Én már csak ilyen vagyok

Ember embernek nem segíthet

Eredet: szeretet